2014. január 12., vasárnap

Kecskemét- Rudolf laktanya - saját poszt


Nagyobb térképre váltás

 
 
Magánterület!
A terület körbe van kerítve, a déli és keleti részén be lehet látni (Jysk és McDonald's mögött valamint az Olimpia utcán), míg az északi és nyugati kőfallal van körülvéve. A főépület gyönyörű, a málló vakolattal, kitört ablakokkal, tárva-nyitva álló ajtóval és a nagy, fás-füves udvarral inkább kísértetkastélynak néz ki, mint laktanyának. A hasonlóan bizalomgerjesztő legénységi épületek és a hatalmas, üres alakulótér úgy néznek ki, mintha valamilyen zombiapokalipszis díszletei lennének. A legészakibb tiszti épületet felújították, irodáknak használják. A nyugati nagyobb épületeket raktárnak használják. Hajléktalanok is elő szoktak fordulni. Az Izsáki útról a valamikor Nádbútor épülete és Jysk között elhaladva van egy fedetlen akna is, jó, ha az ember a lába elé néz. Ráadásul amikor az épületet fényképeztem, majdnem frászt kaptam, amikor egy enyhén rossz állapotban lévő hajléktalan bámult vissza rám, akit először nem vettem észre (hiába voltak lyukak az épületen és ezer ágra sütött a nap, bent sötét volt). A valamikori őrposztnál (térképen nem látszik, Jysk mögött tovább haladva a kerítés mentén délnyugat felé) be lehet menni a raktárakhoz, de nem próbálkoztunk és jó eséllyel ki is hajítják az embert. Az uszoda és Sportcsarnok környékén utoljára egy őr cigarettázott és így is nagyon gyanúsan méregetett minket.
Még egy érdekesség: a McDonald's mögött van egy játszótér is, a Space shuttle nevezetű műanyag játékon jól lehet nyáron tojást sütni. Valamikor egy kiselejtezett villamost is állt a játszótér mellett (régen jártam arra, nem tudom, hogy megvan-e még).




Képek+leírás:
saját képek - Panoramio
Dpeter Panoramio
Daczi Péter: A kecskeméti szovjet laktanyák - szellemvarosok.hu
Fotózás a Rudolf laktanyában - ART Brigád
A kecskeméti Rudolf-laktanyáért
Mi lesz a Rudolf és az Erzsébet laktanyából Kecskeméten? - kontaktmagazin.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése